Ez a levéltartó doboz a szívem csücske. Alapból nagyon jó formája van és jól használható mindenféle írószer és papír tárolására. Elkészülte után úgy éreztem ez a doboz kiérdemelné, hogy a szívhez szóló levelek őrzője legyen.
Amikor elkezdtem alapozni még nagyon nem tudtam hogyan is fog kinézni, milyen lesz a színe, csak hagytam magam sodorni. Szóval alapozás csiszolás, majd kipakoltam a szalvétákat dekupapírokat és szelektáltam. Azt tudtam, hogy valami finom szolid és régies hatást szeretnék elérni. Addig válogattam a papírok közt, míg leszűkült a kör egészen eddig az ívig és már nem volt kérdés a színe sem. A Pentart tavaly nyáron új színekkel rukkolt elő, egészen pontosan a gelato vagyis fagyi színekkel, és ez itt kérem az isteni mogyoró barna. Tökéletes választásnak bizonyult, gyönyörűen belesimul a papír a mogyoró színbe. Az alapozás és a csiszolás után átfestettem a mogyoró színnel, majd száradás után felragasztottam dekupázs ragasztólakkal a papírt. A dekupapírt érdemes ragasztás előtt vízben kicsit megáztatni, épp csak addig, amíg a felpöndörödés elkezd kisimulni. Akkor leitatom egy száraz törlőkendővel a vizet és már mehet is a beragasztózott felületre. Miután a papír szép simán, buborékmentesen mindenhol jól felragadt, felülről is átkentem dekuragasztóval. Ahhoz, hogy a papír foltos háttere visszaköszönjön a doboz festett részén földbarna akril festékkel szárazecset technikával itt-ott bemaszatoltam. Szárazecset technika annyit tesz, hogy az ecsetre felvett festéket addig töröljük vissza papírtörlőn, amíg már szinte száraz lesz az ecset de még azért fog. Ezt jól leírni nehezebb, mint elvégezni… Száradás után stencilt helyeztem a szabadon maradt felületre és először a függőleges részen kentem a stencilbe struktúrpasztát festőkéssel, majd a vízszintes részen is. Amikor a paszta megszáradt átsimogattam umbra antikolóval és körben a széleit is a fedélnek. Végül lakkoztam két rétegben vízbázisú “félfényes” lakkal. Alapvetően nincs félfényes lakk a Pentart kínálatában, de ha a matt és a fényes vízbázisú lakkot összekeverjük fele-fele arányban máris van félfényes lakkunk.
Olyan kis meseszép lett, hogy tényleg a szívem csücskévé vált.
Ha tetszett, iratkozz fel a heti hírlevélre a blogkövetésnél, így minden héten értesülsz a legújabb bejegyzésekről.
Keress a Facebook-on is, a Handmade by Tünde oldalon!
A videót ha nem sikerül nagy ablakban megnyitni, akkor indítsd el a lejátszást, majd a lejátszási ablakban alul kattints a ikonra.
Ekkor új ablakban nyílik meg, ahol már ki tudod tenni teljes képernyőre.
A videót tedd át HD minőségre, a videoablak alján a fogaskeréknél a minőséget kell átállítani.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: